Kafka Jazz

Ez egy gyönyörű hely: egy karmikus büntetőtábor

2009-12-21T03:10:00.000-08:00

Lehet, hogy ebben az évben már nem írok blogot, mert elutazom innen egy olyan helyre, ahol még Internet sincs.
Ezért most szeretnék röviden összefoglalni valamit mindabból, amit ebben az évben megtudtam, megismertem, megtapasztaltam a Kultúrkert és a Kafkajazz kapcsán. Szerencsétlenül szerencsés kezdetként áprilisban tíz év működés után bezárt a Café Dante, amelynek létrehozásához szintén volt közöm, így a Kultúrkert nyitása váratlanul staféta-átvétellé vált és én arra gondoltam, milyen kedves szokásom ez, hogy tízévente nyitok Pécsen egy kultikus kocsmát. A Kert másmilyen lett. Tágasabb, misztikusabb és értehetetlenebb, mint a Dante valaha, nem kocsma lett, bár az ellen sem lett volna semmi kifogásom. A legjobb koncert a nyitóbuli Singas-produkció volt, utána kicsit elveszetettem a fonalat, én is csak néztem, csodálkoztam, milyen is ez a Kert, hogy mennyire más, mint amilyennek kitalálásakor képzeltük. Kicsit oázis volt a forró és néptelen pécsi nyár sivatagában, kicsit underground, kicsit trendi, kicsit polgári és klasszikus, kicsit mindenféle, arcát, lényegét, jóságát mégsem veszítvén, de azt hiszem, ez mindenekelőtt a hely nagyszerűségétől volt, s nem a szervezőmunkának vagy a vendéglátós tartalomnak köszönhetően. Sihedertől a nyugdíjasig mindenféle ember járt a Kertbe. De nem lett kultkocsma, hanem egy újfajta pécsi létezésmód környezete, valósága lett, ami persze jó, még ha nem is erre számítottunk. A Kertben a koncertek, az irodalom, az események csak ráadásként szolgáltak a megmagyarázhatatlanul természetes és távoli tengerpart-érzéshez, amely az egész város alapélménye lett ezen a nyáron. Ha a barokkpavilon mellett elnéztem Pellérd felé és kitakartam a képből a huszonötemeletest, biztosra vettem, hogy ott a kikötő, valahol a Kórház tér és a Petőfi utca között, sokszor majdnem el is indultam, hogy egyek egy friss kagylót Pier Aldo vagy Branko bácsi üzletében.
Barátaim azt állították, mágikus valóságteremtés, de szerintem csak szerencsés intuíció és jó emberi energiák pontos kapcsolódása.
De a Kertben éltük meg azokat a hajnalokat is, melyeken Kornéllal százhatvan feles után megállapítottuk, hogy a progresszív jazz vagy bármely más, nem szórakoztatóipari jellegű alkotóművészett legősibb ellensége a Harmónia, mert ugyan kit érdekel, mit szeretnél mondani, amikor szavak és hangok nélkül is majdnem tökéletes minden. A Kert és a Harmónia elszakíthatatlanok. A Kertnek olyan alapzenéje van, hogy abba nem igazán kell beleszólni. Engedni kell, hogy hosszan zenéljen, hallgasson, hátra kell dőlni egy nyugágyban, megvárni, míg a tenger ideér. Ilyen a Kert.
Meg olyan is, hogy feljelentettek, üldöztek, egyfolytában baszogattak bennünket miatta, mivel.......tudom és nem tudom, tudom, de nem érdekel, miért. Legyen övék a boldogság.
A Kafkajazz egészen más. Nem harmónia, nem tengerközeliség, nem hátradőlős jóérzés. Küzdelmes vidéki valóság, minden porcikájában. Tökéletes ellenpontja a Kertnek, talán épp azért kell, hogy a Kert, szárnyat bontván a nagy harmóniában, el ne repüljön innen elképzelhetetlenül messzire......Nincs félszavazás, nincs spontán értés, nincs simogató metakommunikációs játszadozás. Majdnem azt mondanám, hogy nincs semmi sem, de ez igazságtalan lenne.
Van valami mégis. A jazzklub ezen a tájon ismeretlen műfaj. Nem nagyon értik sem a zenészek, sem a közönség. Kivéve a Singas Project, meg én, és persze mindazok, akikről nem tudok, de értik. Most visszagondolva úgy érzem, az Anyswing is érti. Persze kérdés, kell-e érteni, érezni bármit, amit csinálunk...Szerintem nem árt. Mégis, itt, a Kafkajazz-ben történt most szombaton, hogy a Bársonyzakó eljátszotta legfrisebb dalát, a Karmikus büntetőtábort. Ennek néhányunk számára különleges jelentősége van. Évekkel ezelőtt neveztem Pécset első alkalommal a leggyönyörűbb karmikus büntetőtábornak, hivatkozva a keresztes hadjáratokban hírhedtté vált bogumilokra és az ő legendájukra, mely szerint addig születnek itt újra és újra, ameddig szörnyű bűneiket le nem vezeklik reinkarnációk hosszú során. Kornél felismerte a legenda mélyén lapuló igazságot és dalt írt belőle. Angyal Dorka énekelte és gyönyörű volt. És azt hiszem, mágikus is, mert talán még soha senki nem nevezte meg nyilvánosan ezeket a démonokat.
Ez történt.
És én úgy érzem, a magam részéről letörlesztettem összes tartozásomat és ezentúl már nem leszek "szpáhi egy karmikus táborvárosban". És ettől most jó nekem. Köszönöm.
Boldog Karácsony és Új Évet mindenkinek.

MC Siklós pengéje egyre élesebb

2009-12-18T04:18:00.000-08:00

Most tényleg hagyjuk az olyanokat, hogy provincia, világvége, egyéni bánatok közösségi dimenzióba történő önkényes projekciója......Hagyjuk a panaszt, a nyűgöt, mert nem elegáns és különben is, régóta tudjuk, még Újvidék felől sodorta felénk a szél, hogy: "a reménytelenségnek nem kikötött alkotóeleme a dúsgazdag öröm".
Kérem, minden kétséget kizáró intenzitással, egyenletesen gyorsuló mozgással közeleg felénk 2010 és Európa Kulturális Fővárosa, s ezen a közelgésen még az sem változtat, ha a mecseki fagyban vacogó tiltakozók elszántsága ellenére lokátorok integetnek majd nekünk a Tubesről. Inetegessünk vissza minden lokátornak és bármilyen, a horizontunkon felbukkanó élet- és lélekidegen tárgynak, szegezzük acéltestüknek MC Siklós ezerszeresen edzett acélszó-futamait, melyek hasítását csak még kiélesíti a szaxofon.
Kérem, mi MC Siklósban, a Kafkajazz-ben, a Kultúrkertben és saját hajótöröttségünk büszke vállalásában keresünk támpontot, menedéket és útmutatást valami jövő felé, melyről előzőleg a magát Bőzsöny Ferencnek nevező idióta tett már némi említést.
A jövő pediglen a küszöbön toporog, csak a hidegben még vonakodik kivenni kezét a zsebéből, hogy végre kopogtasson jelenünk megereszkedett ajtaján.
Úgy vélem, az illető, aki az ajtóban áll, maga az Univerzum. Köszönök is neki: Jó napot, kedves Univerzum! Én így vélem, sejtem, intuícionálom, mert MC Siklós acélköltészete számomra a Világegyetemet jelentette be közeli vendégként. Szóval hogy eddig is itt volt, vagyis benne léteztünk meglapulva, el-eltünedezve labirintusaiban, számkivetve sodródva talányos sivatagai kellős közepén, de ezután, majd ha belépett az ajtón, ahogyan azt MC Siklós múlt szombat este a Bársonyzakóval és a Singassal megénekelte, szóval ezután egyesülve leszünk vele, mintha szerelem ébredne benne kicsiny személyünk iránt.
Én erről semmit sem tudok.
Kérdezzétek MC Siklóst és integessetek!

Bársonyzakó és hiperlokális apokalipszis

2009-12-12T10:46:00.000-08:00

Néhány nap technikai kényszerpihenő után szeretném azzal folytatni, hogy bemutatkozom: Bőzsöny Ferenc vagyok és én konferáltam fel Kovács Katit az EON karácsonyi partiján a POTE-aulában. Nagyon büszke vagyok magamra, hangom zendülésére, zakóm szabására, de különösen arra, hogy talán az elsők közt jelenthetem be: igen, minden kétséget kizáróan megérkezett Pécsre a világvége, amiről azonban tudjuk, hogy elősorban valami újnak a kezdete. Hogy mindek, azt nem tudom,nem is érdekel, mert én az összes új vagy lehetséges világok mindegyikében maradok azonos önmagammal, én vagyok a mozdíthatatatlan és megbonthtatatlan azonosság, én vagyok Bőzsöny Ferenc, aki felette áll az egésznek.
Na.
Most már azt is tudjuk, hogy az Any Swing egybeírandó, tehát hogy Anyswing, meg hogy a dobosból már kikezelték a melankóliát, vagyis ha úgy hallottuk-tapasztaltuk, hogy van benne még, az csak egyszerű projekció volt, tehát mi vagyunk melankólikusak, ami azért értehető, ha figyelembe vesszük, hogy megérkezett Pécsre a világvége. Ennek tényét mi sem igazolja pontosabban, mint a múlt heti jazzklub, ahol szemünk-szánk tátva maradt, amikor a Singas minden komment, felvezető duma, Kori-féle körmönfont és behízelgő verbális büntetés nélkül, amolyan decensen haknizó zenekarként szépen elzenélte legszebb számait, s a hangokat babpörkölt-illat fonta körül, s a közönség szépen ült a helyén, pont úgy, mint az oviban, mikor Misi bácsi, a fűtő Télapónak öltözve unicumgőzben énekelte az Amúri partizánokat. E pillanatig még nem voltunk biztosak a világvégében, éppen csak sejtettetük, mint mikor egy éjszaka egy néptelen város sötét kereszteződésében megérezzük, hogy balról világítás nélkül, százzal suhan felénk a BMW X5-ös terepjáró. Ami eztán jött, az már maga volt a bizonyosság. Egy órás szünetet követően a metamorfózisok kedvelői számára örömteli fordulatként a Bársonyzakó zenekar lépett a Kafka reflektorfényébe, eltörölvén az ismert téridő-rendszer minden korlátozó, megunt, nyűgös struktúráját, a bámuló ovisok arcára a döbbenet és a besérült öntudat vonásait vésve. Bársonyzakó: egy ismert világ vége, egy ismeretlen keletkezésének misztikus mámora. Bársonyzakó: meglepetés, ajándék, fenyegetés és büntetés. Bársonyzakó: a hiperlokális apokalipszis dalai, valamint a reményé, hogy mindez kiterjed, és egytelen grandiózus ölelésként dönti meg a Pécsen kívüli világot.
Hogy utána?
Bőzsöny Ferenc megmarad, akár egy világítótorony, egy imago mundi, a többi pedig mind meglepetés.
Múlt szombat éjjelén a Bársonyzakó után egy kedves barátunk betámolygott a Kafkába, tekintetében bizonytalanság, kérdés, elveszettség, leroskadt az asztalunkhoz, megivott hat pálinkát és egy liter bort, majd megkérdezte: figyeljetek, bazdmeg, ez most itt New York vagy Párizs vagy hol a faszban vagyunk. Mondtuk neki, hogy ez itt Pécs, a Kafka Jazz és a Singas Quartett. De ő csak nézett ránk bizalmatlanul, azt sugallván, hogy na nem, azért mindent még ő sem vesz be, hiába tevékenykedik az államigazgatásban. Ami a Bársonyzakó után történt, azt a magunk részéről az ismeretlen felbukkanásaként értjük, az abszolut értelemben vett jövő jelenként történő megmutatkozásaként, az apokalipszist követő idő megtapasztalásaként....
Na.
Mi kell még?
Szépzene?
Szépszó?
Mosoly, barányka puszija az oroszlán sörényes homlokán, a mammon végtelen hímtagját kényeztető csinovnyikok bóbiskolása abban a bizonyos kereszteződésben, a láthatatlanul közelgő gyilkos terepjáró orra előtt?
Hm, mi kell?
Kultúrkert, jóságkonyha, örömzene, békepuszi, nyugalom?
És ahhoz mit szóltok, hogy mialatt ezt írom, lángba borult a fekete szvetterem?
Ahhoz mit szóltok, ha mostantól nem lesz más, csak Bársonyzakó és a lángba borult szvetterem egészen addig, míg mindenki fel nem ébred, és le nem szokunk a mammon végtelen hímtagjának kényeztetéséről?

Nagyon Eörtzen, méginkább Péterfy, leginkább Any Swing

2009-12-02T05:10:00.000-08:00

Eörtzen Nagy Gargely írót-költőt-képzőművészt néhány helyi szépasszony legnagyobb örömére egy vidéki kultúrház depressziós és vélhetően szociopata igazgatója próbálta irodalomról és dolgainak nyilvánvaló vagy rejtett mozgatóiról kérdezgetni, de a kérdezz-felelek játék ezalkalommal inkább a szüntelenül kiürülő vörösboros-kelyhekkel bajlódó kezek szórakozásává fordult...Mindenesetre a szerző dobogtatja lányaink, asszonyaink szívét, efelől semmi kétség.
Péterfy Gergely úr egyenesen Kisorosziból, Áprily Lajos és Jékely Zoltán irodalmi örökségének kiapadhatatlan forrásvidékéről érkezett, s magával hozta nekünk öles termetét, a barokk halál-kultuszt, valmint egy kitűnő és torokszorító prózaszöveget. Fekete Richárd kritikus beszélgetett vele, róla bizonyára még sokat fog hallani az irodalomkritikára szomjazó közönség.
Az igazi meglepetés szombat este érte az imént már említett, alkoholizmus-határon bolyongó vidéki kultúrházigazgatót, mikor is öntelt Singas-tudatához releváns érintéssel közelgett a standard-eket játszó Any Swing, melynek dobosáról, Krommer Balázsról kiderült, hogy valóban hajlamos ugyan az enerváltságra és a megmagyarázhatatlanul zeneidegen melankóliára, mindebből azonban képes kiszakítani magát, és olyankor elképesztően jól dobol. És jó volt nagyon Baksa úr is, elkell ismerni, meg az is jó volt, hogy jött vagy öt ismeretelen jazzarc, akik beálltak zenélni.
Szóval élet.
És a távoli kultúrház igazgatója fáradt és elhasználódott, csak azt szeretné, bár lenne más.

alakul a jazzclub-érzet

2009-11-23T23:20:00.000-08:00

Kezd működni a dolog: szombat este és éjjel nem csak a zene, hanem a közönség is hozzárjárult ahhoz a kedves illúziónkhoz, hogy nem itt vagyunk, hanem messze a provinciától, valahol egy város és egy világ közepén, ahol mindenki számára érthető nyelv a jazz. A Singas vendégül látta az avantgarde-jazz budapesti origójaként közismert Jelen nevű kocsma vezéralakját, a holland trombitás Hans-t, aki kölcsönhangszeren fújta, ám hangjait elnyelte, megsemmisítette Ádi szaxofonja, s közben csak a kisfiús szőke tincsek alatt csillogó bölcsész-szemüveg tanusított részvétet, de Hans mégis állta a sarat, mi pedig ismét elgondolkodhattunk, hogy akkor mitől, miért is avantgarde a jazz....
Szóval jazzclub Pécsen, pedig úgy tudtuk Weörös Sándortól, hogy mi csak üldögélünk, tervezgetünk, vagyis zongorán hegedülünk....
Persze eszünkbe jut Marlon Brando utolsó filmje, a Kanadában játszódó Szajré, amiben a prémium kategóriájú ékszertolvajt alakító Robert de Niro egy felháborítóan tökéletes klubot vezet: középen a színpad, körös-körül aszatalok, galéria és kifogyhatatlan mennyiségű jazz-zenész, istenem, hogy miért nem ott vagyunk, benne abban a bugyután is szerethető filmben, akár statisztaként, persze én mindig Robert de Niro szeretnék lenni, vagy Clint Eastwood, mert hosszú a pisztolya és filmre vitte Julio Cortazar Charlye Parker-ről írt novelláját, az Üldözőt, de mindegy....
Jó nekünk itt is, legalábbis ha vannak olyan alkalmak, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy ezzel kábítsuk magunkat, ilyen a jazzclub is például, sőt, pontosan ezért csináljuk, így kapaszkodunk bele egy szépséges máshol-ba, eképp varázsolunk közösen várost magunknak, ha valaki még nem sejtené...

2009-11-19T03:16:00.000-08:00

Tegnap este Bartis Attilával beszélgettünk, felolvasott, boroztunk és kiderült, hogy nem csupán egy olyan írót láttunk vendégül, aki zenélésként éli meg a prózaszöveg-írást, hanem egy olyan embert, aki kisugárzásával, őszinteségével és mondataival egy számunkra rendkívül szimpatikus és élhető világ egyik szenvedélyes teremtője.
Köszönjük neki és mindazoknak, akik velünk tartottak.

az első napokról

2009-11-16T09:31:00.000-08:00

Köszönjük a péntek estét és éjszakát a Singas Quartett-nek, köszönjük az Angyalnak, aki velük, értünk és szebb éjjelért énekelt, köszönjük a szép számú közönségnek a megjelenést, habár a részvétel fogalmáról még beszélgetnünk érdemes, miként arról is, hogy van ám a világon egyéb a Szalon sörön kívül, például az élőjazz hajnalig, igen, és még sok más szépség, gyönyör, íz, valóság vagy álom, és köszönjük a Magyar Nagyoriens nagymesterének a pompás beszélgetést, szerdán várjuk Bartis Attillát, péntek helyett szombat este a roommjazz-t, addig pedig mindenki egyen egy sváb babpörköltet és igyon meg hozzá ezerért egy palack Vajkai Oportót.
Várunk benneteket.....

Kafka Jazz start

2009-11-06T05:59:00.000-08:00

A Kafka Jazzklub és Étterem 2009 november 11-én nyílik Pécsett, a valamikori Várfal Fogadó épületében, a Kultúrkert alsó bejárata mellett. Hiába jött el a tél, s hiába kellett tavaszig elaltatni a Kultúrkertet, minden megy tovább: jazz és irodalom a város közepén.
Mindenkit szeretettel várunk!

Novemberi és decemberi programok

November 11. Szerda 19 óra: „ezt az életet én a gangról ma ledobom és nézem hosszan hogy pattog a betonon” A JAK bemutatja Keresztesi József „A Karácsondi út” című kötetét. A szerzővel Havasréti József beszélget.

20 óra: A JAK bemutatja L. Varga Péter „A metamorfózis retoriká”i című kötetét

November 12. csütörtök 19 óra: A Kafka vendége Dávid András szabadkőműves nagymester, a Magyar Nagyoriens vezetője, akivel a pécsi szabadkőműves hagyományokról, a magyarországi szabadkőművesség múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetünk.

November 13. Pénteken 21 órától szobajazz: Singas Project nyílt próba és klub

November 18. Szerda 19 órától: Bartis Attila író felovasóestje, beszélgetőpartnere Mekis D. János

November 20. Péntek 21 órától szobajazz: Singas Project nyílt próba és koncert

November 25. Szerda 19 órától: Eörtzen Nagy Gergely író, költő, szobrász estje, beszélgetőpartnere Merena Rudolf

November 27. Péntek 19 órától: Péterfy Gergely író felovasóestje, beszélgetőpartnere Fekete Richárd kritikus

21 órától szobajazz: Singas Project nyílt próba és koncert

December 3. Csütörtök 19 órától: „...ez a regény mégis olyan fikció, mint bármi más. Egy családról szól, ami már nincs, csak a gyarló emlékezetben létezik. Ráadásul az emlékezet sok esetben alig különbözik valamiben a képzelettől. Amikor megpróbáljuk elképzelni, hogy mire is emlékezünk.” A Kafka bemutatja Méhes Károly „Túl élő” című regényét.

December 4. Péntek 21 órától szobajazz: Singas Project nyílt próba és koncert

December 5. Szombat 20 órától szobajazz: Jazz For Fun koncert

December 8. Kedd 19 órától: Pálinkás György íróval Merena Rudolf beszélget Pécsről, A Városban esik az eső című regényről, valamint arról, hogy miért nincsenek otthon mostanában

December 11. Péntek 21 órától szobajazz: Singas Project nyílt próba és koncert

December 12. Szombat 20 órától szobajazz: Trió Enigma koncert

December 18. Péntek 21 órától szobajazz: Singas Project nyílt próba és klub

December 31.: Kafka Szilveszter

Kafka Jazz Étterem és klub

7624 Pécs Alkotmány utca 8.

(volt Várfal Fogadó)

72 512 500

20 99 09 009