alakul a jazzclub-érzet

Kezd működni a dolog: szombat este és éjjel nem csak a zene, hanem a közönség is hozzárjárult ahhoz a kedves illúziónkhoz, hogy nem itt vagyunk, hanem messze a provinciától, valahol egy város és egy világ közepén, ahol mindenki számára érthető nyelv a jazz. A Singas vendégül látta az avantgarde-jazz budapesti origójaként közismert Jelen nevű kocsma vezéralakját, a holland trombitás Hans-t, aki kölcsönhangszeren fújta, ám hangjait elnyelte, megsemmisítette Ádi szaxofonja, s közben csak a kisfiús szőke tincsek alatt csillogó bölcsész-szemüveg tanusított részvétet, de Hans mégis állta a sarat, mi pedig ismét elgondolkodhattunk, hogy akkor mitől, miért is avantgarde a jazz....
Szóval jazzclub Pécsen, pedig úgy tudtuk Weörös Sándortól, hogy mi csak üldögélünk, tervezgetünk, vagyis zongorán hegedülünk....
Persze eszünkbe jut Marlon Brando utolsó filmje, a Kanadában játszódó Szajré, amiben a prémium kategóriájú ékszertolvajt alakító Robert de Niro egy felháborítóan tökéletes klubot vezet: középen a színpad, körös-körül aszatalok, galéria és kifogyhatatlan mennyiségű jazz-zenész, istenem, hogy miért nem ott vagyunk, benne abban a bugyután is szerethető filmben, akár statisztaként, persze én mindig Robert de Niro szeretnék lenni, vagy Clint Eastwood, mert hosszú a pisztolya és filmre vitte Julio Cortazar Charlye Parker-ről írt novelláját, az Üldözőt, de mindegy....
Jó nekünk itt is, legalábbis ha vannak olyan alkalmak, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy ezzel kábítsuk magunkat, ilyen a jazzclub is például, sőt, pontosan ezért csináljuk, így kapaszkodunk bele egy szépséges máshol-ba, eképp varázsolunk közösen várost magunknak, ha valaki még nem sejtené...